"A házasság csak egy papír." Úgy érted, könnyebb lelépni, ha megunsz?!

A házasság nem garancia semmire - mégsem csak egy papír! Jóval több annál. Régen az együttélés elítélendő, szinte bűnös dolognak számított. "Vadházasságban" élni enyhén szólva sem volt menő dolog. Ma viszont teljesen elfogadott. Vajon ezzel a házasság intézménye lassan értelmét veszti? Én nem hiszem. Hiszen (bár sok házasság végződik válással) még mindig sokan döntenek úgy, hogy hivatalosan is összekötik az életüket és leteszik a voksukat egymás mellett. Igen, lehet, hogy nem tart örökké. Lehet, hogy válás lesz a vége, ami fájdalmas.

Na, de meg se próbáljuk? Ne is adjunk neki esélyt? Hagyjuk meg a kiskaput, hogy "én nem köteleződöm el, és bármikor vehetem a nyúlcipőt következmények nélkül"? Vajon mit mond ez a másik félnek? "Szeretlek, szeretlek, de azért annyira nem, hogy ezt írásba is adjam." Általában ilyenkor hangzik el az elköteleződni nem akaró féltől a jolly joker: "Az csak egy papír."

Pedig a házasság egy döntés. Felelősségvállalás. Kinyilatkoztatás. Egy bizonyos helyen és időben, tanúk előtt kimondom, hogy szeretlek és vállalom a kapcsolatunkat, jóban és rosszban. Ráadásul ezt írásba is adom. Az már egy másik kérdés, hogy ha nem dolgozunk a kapcsolaton, akkor hiába a papír, tönkremehet. Senki sem tudhatja előre, mi lesz évek vagy évtizedek múlva.

A házasság azonban arról szól, hogy az adott pillanatban én igenis komolyan gondolom, hogy vele szeretném leélni az életemet. Ez pedig a másiknak egy érték: kimondom, vállalom, megígérem, aláírom. Szerződést kötünk. Persze ha valami később visszavonhatatlanul elromlik, akkor elromlik a papír megléte ellenére is. Mégis, legalább valamikor megígértem, és teljes szívemmel hittem benne. Ez a legtöbb, amit a párunknak adhatunk.

Félreértés ne essék: nem vagyok annak a híve, hogy maradjunk egy olyan kapcsolatban (akár házasság, akár nem), ami nem jó. Emberek vagyunk, változunk, és előfordulhat, hogy amit valaha éreztünk, az megszűnik. Persze tartozunk annyival magunknak és a másiknak, hogy megpróbáljuk rendbe hozni a dolgokat. Van, hogy ez sikerül, és van, hogy nem. Tudni kell elengedni is egymást, ha a kapcsolat már nem tud adni, lehúz, vagy valamelyikünk menni akar. Ám ettől még hiszek a házasságban! Mert ha működik, akkor csodálatos dolog.

Szerintem egész más valakire úgy hivatkozni, hogy a férjem, mint úgy, hogy a párom. Mást üzen a külvilágnak, és mást üzen nekem is. Aki élt már házasságban, az valószínűleg tudja, miről beszélek és érzi is a különbséget. (Aki nem élt még, és hangoztatja, hogy nincs különbség, az nem tudhatja, miről beszél...)

Ha házas vagy, sokkal többet hajlandó vagy megtenni a kapcsolatért. Mert ott nem elég, ha kimondjátok, hogy ez nem működik, elköltözöl, és már vége is: ott hivatalosan végig kell menned egy válási procedúrán, hogy tényleg vége legyen. Ennek pedig van egy visszatartó ereje. Több lehetőséget ad meggondolni magad: tényleg megtettem mindent ezért a kapcsolatért?

Tényleg nem tudunk változtatni, nem lehet helyrehozni? Tényleg más irányba tartunk, és nem tudjuk összhangba hozni a céljainkat, az életünket? Tényleg nem szeretem már? Valóban nem tudjuk már egymást boldoggá tenni? Egy házaspár valószínűleg nagyobb eséllyel fogja megpróbálni a párterápiát is, mint azok, akik csak együtt élnek.

Előfordul, hogy menthető a kapcsolat, és az is, hogy nem. Egyik sem rossz vagy jó - ne ítélj el senkit, amíg nem látsz bele a kapcsolatába! De még ha válással is végződik, érdemes vállalni a kockázatot. Mert megmarad neked az érzés, hogy egyszer valaki, valahol kinyilatkoztatta: érdemesnek tart arra, hogy leélje veled az egész életét. A mai világban, ahol annyi a választási lehetőség, ez valóban egy érték.

Forrás: she.hu